Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény asszony meg egy szegény ember. Volt azoknak annyi gyerekük, mint az átlagcsaládoknak, még annál is eggyel több. Bizony, bár szorgosak voltak mindketten, mikor volt mit a tejbe aprítaniuk, mikor nem. Az már biztos, hogy szegények voltak, de bolondok nem, hát nem haboztak, az elsõ adandó alkalommal befizettek az internetre: ha már õk nem utazhatnak a nagyvilágban, jöjjön a nagyvilág õhozzájuk. Mert, hogy szavamat ne felejtsem, azt azért hozzá kell tenni, hogy autójuk nem volt, biciklivel járt mind a négy gyerek, anyjuk-apjuk is, no, de számítógépet szereztek a nagy munkálkodással.

A szegény ember minden hajnalban elment a gyárba, szerelt, kapcsolt, programozott, az asszony pedig útnak eresztette iskolás, óvodás gyerekeit, a legkisebbet pedig hagyta, hagy futkosson. Õ azonban nem futkosott: leült a gép elé, és munkába kezdett. Kattintott ide, kattintott oda, s a jó szándékú, bölcs programozók parancsai szerint mûködõ gép szépen vezette õt az internet világában. Tétován keresgélt, eleinte segítségül hívta a ládán felejtett informatikai magazinokat, azokban ugyan mit írnak az internetezésrõl...? Hát a sok minden mellett mi mást, mint hogy írjanak cikket a netrõl, a nyertes munkatárs lehet az újságnál! No, több se kellett a szegény asszonynak, hisz világ életében újságíró akart lenni...! Legott nekiült, s míg kicsi fia a billentyûzeten mászkált és az egeret majszolta, gyorsan bepötyögte néhány interaktív netsztoriját, különös kalandját. Szép csendesen elküldte e-mailben.

Telt-múlt az idõ, mikor egyszer csak látja az ember az újságban a felesége nevét. Megnyerte a pályázatot, övé az állás – és az egész világ is! Ez volt az asszonyka elsõ gondolata. No, most már újságíró? Nem, kell még a távoktatásos újságíró-iskola, megvan, jelentkezés, O.K., már csak pénz kellene.

Munkakeresés, álláshirdetések, "rugalmas munkaidõben nagycsaládos anyuka, biciklivel másodállást keres" – és ez is bejött! Megvolt már a munka is, az iskola is, mi legyen a gyerekekkel? "Jó lenne egy játszótér"– álmodozott a telhetetlen asszony. Erdõ még csak akad a faluban, rét is van benne, de hinta, csúszda, sportolás...? Sport... Sportminisztérium, ez az! – www.palyazatok, gyorsan, adatlap, ûrlapkitöltés, a költségvetés a legnehezebb... A megálmodott játszótér kialakításához kellett még jó pár segítõ család, no, de egy ilyen kis faluban is akadnak szorgos emberek! A minisztérium szépen csengõ forintokkal segített, úgyhogy kettõ játszótér is lett belõle!

No, iskola, munka, játszótér, fizetés, sikeres pályázat, sok új barát, s minden errõl a bizonyos internetrõl, ezt már nem bírták nézni a szomszédok, be-belestek, mit csinál a szegény asszonyból lett sikeres asszony. Ha meg már benéztek, kérdeztek, kértek is valamit. Ki angol szavakat akart a mobiltelefonja leírásának lefordításához, ki a menetrendet, ki befõttrecepteket, ki a legújabb híreket. De hoztak a szerencsét próbáló legkisebb királyfiak szépen cirkalmazott önéletrajzot, hogy ugyan küldje el már e-mailben a felséges humánerõforrás-menedzsernek a kidoboltatott álláshirdetésre – s csodák csodája, teljesült a kívánságuk: övék lett az állás s az ezzel járó fele királyság.

Hát így boldogult az egyszeri asszony az interneten, s ha a falujukban teleház nem nyílt volna, az én mesém is tovább tartott volna.

Itt a vége, fuss el véle, vissza a lap tetejére!

A 2001 szeptemberében meghirdetett "Nõk és a net - Internetezõ nõk történetei" pályázat "Behálózva - belföld" kategóriájának I. díjas pályamûve.

Farkasné Fülöp Hajnalk@