Pénzből élnek az IT világban is

Az informatikát (eszköz, vagy szolgáltatás) értékesítők számára van egy ismerős, és mindig elhangzó szó: drága. Sokan fel szokták tenni a kérdést, hogy miért kerül egy ilyen-vagy olyan szolgáltatás ennyibe, ugyanakkor nincs erre vonatkozó összehasonlítási alap senkinél. Persze az eszközök (hardver és szoftver) esetén már vannak összehasonlítási alapok, számos oldalon összehasonlító árakat is találhatunk - hozzátéve, hogy gyakran azért ezek megtévesztőek, és nem véletlenül megtévesztőek.

A sorozatban szereplő adatok teljesen hitelesek, számos vállalat információi és ajánlatai alapján állnak összes. A cikksorozatban először a szakértői díjak összetételéről fogunk beszélni, majd az IT munkatársak fizetését és motivációs rendszereit vesszük górcső alá, és zárásként olyan partnerek közötti együttműködési és elszámolási megoldásokat fogunk bemutatni, amelyek segítségével szerződési kérdések és feltételek vállnak átláthatóvá, sőt, olcsóbbá válhat az egész projekt.

Az eddigi tapasztalatok szerint, alapvetően a szakemberek tudása alapján vannak az árak differenciálva:

• junior árkategória: a kezdők, alaptudással igen, de projekttapasztalattal nem rendelkező szakértők
• szakértői árkategória: alaptudással, némi specializációval és projekttapasztalattal rendelkező szakértők
• senior árkategória: profik, specifikált, mély szakértői tudás, kiemelt projekttapasztalattal, komoly tervezési háttérrel

Szakértő alatt mindig az adott területen munkát végzőt értjük, tehát konzulens, tanácsadó, rendszermérnök, fejlesztő, projekt menedzser és így tovább. Az árak, minden esetben az adott szakértő bekerülési értékéből, az adott vállalat hasznából, valamint a projekt kockázatából állnak össze. De az összkép erősen torz.

A torzítás számos okból előállhat, de a legnagyobb problémát a magyar adórendszer elképesztő terhei jelentik, ugyanis az, hogy egy munkatárs, minden juttatásával hivatalosan be van jelentve vagy nem, és a járulékokat megfizetik utána vagy nem, óránként nagyjából 5-6 ezer forint különbséget is jelenthet, amit vagy megkap a vevő, vagy pedig a vállalat teszi zsebre - haszonként.

Nagy előrelépésnek tűnt, amikor meghatározásra került, hogy a minimálbér kéteszerese után kell a járulékokat megfizetni, de erre a cégek, a részmunkidősnek "tűnő" foglalkoztatás irányába léptek, nem pedig a munkaviszony legalizálásával foglalkoztak. Persze van egyfajta különbség a budapesti és vidéki cégek árpolitikája szerint, de ez nem meghatározó, és egyre csökkenő tendeciát mutat .

A következő részben, az óradíjak összetételéről fogunk beszélni, a fő kérdés pedig az az lesz, hogy "Miből áll össze az óradíj az IT szektorban".

Az előző cikkben elkezdtük feszegetni az IT szektorban jellemző óradíjak szintjeit, most pedig foglalkozzunk ezek összetételével. Mint minden vállalat esetén (de főleg az IT vagy egyéb szolgáltatói szektorban), a legnagyobb költség általában a bérköltség szokott lenne, tehát tekinthetjük ezt egyfajta alapnak, amely legalább 50%-a az óradíjaknak. Ahhoz azonban, hogy ezt teljesen objektív módon tudjuk elemezni, beszélnünk kell arról, hogy milyen módon és milyen értékben vannak bejelentve ezek a munkatársak.

Pont a mai napon került a kezünkbe a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal levele, melyben kérnek minket adatszolgáltatásra, és cserébe egy nagyon felső szintű, ám annál tanulságosabb kimutatásban eljuttatták hozzánk a piacról kapott információkat a 2007. évről. Churchill óta tudjuk, hogy csak olyan statisztikának szabad csak hinni, amit mi hamisítottunk, bár ezeket az adatokat én inkább viccesnek mondanám. Íme egy kis ízelítő (személyi alapbér= nettó kereset, teljes kereset=bruttó kereset):

Bér- és kereseti adatok nemzetgazdasági ágazatonként, áganként a 2007. évi adatfelvétel alapján

Az látszik, hogy a textiliparban nem érdemes dolgozni, kőolajjal viszont kell foglalkozni, és banki területen is érdemes elhelyezkedni. A Menedzsment Fórum (mfor.hu) egyik elemző cikkében ugyanerről van szó, ám az IT szektort mint kiemelt területet említik, de a hivatalos adatok nem ezt mutatják. A fenti adatok szerinti "sikerszektorokban", a piaci jelenlét, nyilvánosság és nagy dolgozói létszám miatt teljes mértékben be vannak jelentve a munkavállalók, és a fent említett félállami óriások adatai egész egyszerűen eltorzítják a képet. Pontosabban ez a valós, és a többi torz.

Az IT vállalatok (és itt inkább a kis/közepes méretű cégeket említem), úgy számolják ki az óradíj alapját képező rezsióradíjat, hogy a vállalat teljes éves költségét (beleértve a béreket, járulékokat, juttatásokat, irodabérletet, infrastruktúrát, képzéseket stb.: tehát minden költséget), elosztják az értékesíthető szakértők létszámával és ezen szakértők által a piacon eltölthető napok (nagyjából 170 és 190 között van évente) és órák (8) számával. Szakértők alatt azokat az embereket értjük, akinek a tevékenysége a vevők számára számlázható, tehát technikus, rendszermérnök, fejlesztő, konzulens, tanácsadó, projekt menedzser, stb.; de nem tartoznak ide a vezetők, továbbá az értékesítő, a pénzügyi, hr, és marketing munkatársak.

Ezek alapján számoljunk. Adott egy 35 fős cég, 25 fő értékesíthető munkatársi létszámmal, 10 fős adminisztratív létszámmal. A cégnek az éves költsége legális formában a fenti adatok alapján nagyjából 300 MFt, szürke, fekete, számlás bérek esetén pedig nagyjából 200 MFt és 230 MFt között van, ügyességtől és bevállalástól függően. Képletünk alapján a tiszta cégnek a rezsióradíja 8 000 Ft környékén mozog, a másik "szürkefeketeszámlás" cégé pedig 5 700 Ft körül lesz. Ha ennél alacsonyabb óradíjat ajánl valaki, akkor el kell gondolkozni, hogy milyen minőségű-tudású, milyen elkötelezettségű, milyen rendelkezésre állású, és főleg milyen számonkérhető jogviszony szerint dolgoztat a partnercég. Az egyéni vállalkozók természetesen saját árszabásuk szerint dolgoznak, ott ez nem annyira meghatározó.

A bérkérdésen átugorva a cégeknek kalkulálni kell az utilizációs számokkal is, tehát a rezsióradíjhoz még hozzáadódik annak a kockázata, hogy az adott szakértő az eladható napokból vagy órákból, valójában hány napon vagy órán keresztül tudott az ügyfélnél dolgozni. Ez nagyjából 20% és 25% között szokott lenni, valamint a projekt kockázatát is itt szokták elrejteni. Ha a partner bevállalja a projektet 30 napra, de előfordulhat, hogy 33 nap lesz belőle, a két időpont közötti különbséget ide teszik bele, az alulbecslés elkerülése érdekében. Ez nagyjából 10% és 15% között van, és még a profitról nem is beszéltünk.

A következő részben beszéljünk az átlag óradíjakról, és a motivációs rendszerekről.

Mfor