Több mint húsz évvel ezelőtt minden brit kisiskolás kitöltött egy kérdőívet, melynek alapján egy akkori szuperszámítógép megmondta, melyik az ideális szakma számukra. Csak keveseknek tanácsolta a gép az űrhajós karriert - voltak azonban, akiknek a komputer szerint parókakészítőnek kellett volna menniük.

Több mint húsz évvel ezelőtt az összes angol iskolás leült kitölteni egy kérdőívet, hogy megtudják, melyik az ideális foglalkozás számukra. A tanulók válaszait egy Jiig-Cal nevű számítógépbe táplálták be, amely az Edinburgh-i Egyetem egy egész épületét elfoglalta. A gép állítólag megmondta, milyen munkára alkalmasak a leginkább a tesztet kitöltő tizenévesek.

Az eredményeket a diákok hisztérikus izgalommal fogadták az ország összes osztálytermében. Sok gyermek álmodozott Hollywoodról, vagy arról, hogy híres focista lesz. Álmaikat a számítógép egy pillanat alatt zúzta porrá javaslataival, amelyek között a paróka-készítő és a világítótorony-őr is szerepelt. Ám a kérdőív kitöltése, és a néhol kissé bizarr karrier-javaslatok megérkezése a négymillió résztvevő diák közül sokak számára meghatározó emlékként maradt meg.

A Jiig-Cal rendszer Jim Closs, az Edinburgh-i Egyetemen munkapszichológiával foglalkozó tanárának agyszüleménye volt. Closst nagyon érdekelte a kezdetleges számítógépes technika, ezért úgy gondolta, az informatika talán a tanulók karrier-választásában is segíthet.

Azokban az időkben egy-egy diákra körülbelül fél óra jutott az iskolai pályaválasztási-tanácsadás során, mely jobbára azzal telt, hogy a szakember megpróbálta óvatosan  elmondani a fiatalnak, nem biztos, hogy realisztikus a modell vagy az asztronauta karrier. „Ez természetesen nagyon elkeserítette a tanulót és sokszor nem maradt idő arra, hogy a tanácsadó azt is elmondja, mit ajánl a diáknak az álom-hivatás helyett” – idézte fel az ötlet kiagyalója. „A célunk az volt, hogy mire a diák találkozik a karrier-tanácsadóval, legyen valamiféle realisztikus elképzelése arról, mit szeretne csinálni.”

Jim Closs számtalan éven keresztül fejlesztette a rendszert, mielőtt rászabadította volna a nemzet ifjúságára, akik majd elaléltak a csodálattól, hogy egy szuperszámítógép jósolja meg jövőjüket. Az első tanulók, akik átestek a vizsgálaton egy sima papírlappal és egy ceruzával találták magukat szemben, amelynek segítségével számos kérdést kellett megválaszolniuk. A vizsgálat rákérdezett arra, mennyire szeret az adott gyerek kültéren dolgozni, mennyire zavarja ha fázik vagy melege van, szereti-e a gyerekeket, állatokat vagy zavarja-e, ha összekoszolódik.

A válaszokat tartalmazó borítékokat gondosan lezárták és egy kisteherautó segítségével szállították el az egyetemre. Ott az adatokat egy szkenner segítségével betáplálták a számítógépbe. A komputer ezután megemésztette a kapott információt és összevetette a diákok válaszait a rendszerébe betáplált szakmákkal.

„A számítógép hatalmas volt, egy óriási szörny - ez még a nagyszabású technológia ideje volt, nem az asztali minikomputereké, amelyeket ma már mindenki ismer” - mondta Closs. „Volt egy egész épülete, amely légkondicionált volt, és speciálisan erre a feladatra képzett informatikusok üzemeltették.” Az eredmények feldolgozása hetekig tartott, ám egy szép napon mégis megérkeztek az iskolákba a titokzatos borítékok. Azokat kinyitva sokan elégedettek voltak. A gép az orvosi, jogi, kutatói pályát jövendölte meg nekik – mások azonban nem voltak ennyire szerencsések. A mitikus komputer őket disznótenyésztőként, temetkezési vállalkozóként vagy parókakészítőként képzelte el - csupa olyan munkát javasolt, amelyet egyetlen normális tizenhárom éves sem talált érdekesnek.

„A diákok néha kissé negatívan reagáltak az ehhez hasonló karriertanácsokra, de az egyik célunk épp az volt, hogy kicsit szélesítsünk a diákok látóterén olyan hivatásokkal, amelyek korábban meg sem fordultak a fejükben. „Bizonyára volt, akit megbántottunk, amikor azt javasoltuk, temetkezési vállalkozóként helyezkedjen el - de lehet, hogy közülük most többen valóban ebben a szakmában dolgoznak” - mondta a pszichológus.

Jim Gloss azt is elmondta, saját lánya is tanár lett – amely egyike volt azoknak a karriereknek, amelyet a gép adott neki. Egy tanulmány azt is kimutatta, hogy a tanulók hetven százaléka valóban azon a pályán helyezkedett később el, amelyet a számítógép ajánlott neki.